2017. július 16., vasárnap

Rémálom

Álmomban Buksikutyát megölték. Egy bácsival együtt. Tehetetlenül nyomkodtam a telefonomat, hogy kit hívjak, ki tud hamarabb segíteni.

A közeli hozzánktartozó hirtelen halálakor érezzük azt, hogy még biztosan él, még meg lehet menteni. Balesetkor, hogy ez valami rossz vicc. Hogy "más bolondul meg mi meg sosem". Tényleg, hajtogattam, hogy még él, még túlélheti, még semmi sem bizonyos.

Az a szörnyű, hogy ebben az álomban mielőtt megtaláltuk Buksi testét(ami szőr fed!*), Ladóval veszekedtünk, üvöltve, mint a cigányok. Álmomban tudtam, hogy nem szeret. (Amúgy a két kritikus témát kivéve sosem veszekszünk, és akkor sem veszekedés, hanem vita, vagy mélységes sértődés, ezért triplán érthetetlen szörnyű álom.)

Szerencsére keltett az ébresztőm, mert mi mást csinálnék szombat éjjel, mint a dolgozás. Huhh, dejó.

Különben nagyon megfáztam, van némi lázam, torokfájással és orrdugulással. Az a tévképzetem van, hogy pótolhatatlan vagyok a munkahelyemen.

* Utazás közben Somával gyakran barkóbázunk. Az ő unokatestvére 7 éves és minden játéknál az a legelső kérdése, hogy szőőr fedi a tessstéét? irtócuki hangsúllyal, függetlenül attól, hogy élőlény vagy tárgy a gondolat. Emiatt Buksi teste ha szóba kerül, mindig hozzátesszük ezt, ügyelve a hangsúlyra. Mondjuk leírva ez nem olyan vicces, de mindegy. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése