Jacob

Felvettem egy szőke, zöld szemű svéd backpacker fiút, aki az osztrák magyar határon stoppolt. Elvittem egy darabon, ami nekem ugyan kerülő volt, de ráértem, így beszélgettünk egy kicsit.

Ha mondta volna, hogy tartsak vele, csak a kiskutyáért és egy váltás bugyiért mentem volna haza.

Ilyen most az életem.

Spotify

Tegnap letöltöttem végre, mert eluntam a youtube reklámokat, meg azt, hogy ha kikapcsol a telefonom képernyője, akkor a zene is elhal.

A mindennap használt telefonom tragikus memóriahiánnyal küzd. Emiatt hetente/havonta eszembe jut, hogy van instagram fiókom... Na, de nem is ez a lényeg most, hanem, hogy megszabadultam minden egyéb alkalmazásomtól, hogy a Spotify és én megismerkedjünk, és hát azt hiszem, hogy ez szerelem lesz.

Most az első hét napos ingyenes periódusban járok, de jó ég, egy este (éjszakai műszak) után olyan, mintha eddig csak feketefehérben láttam volna a világot, most meg ezer színben él a világ, minden hangulatomhoz találok aláfestő zenét.

Kép forrása

Ki kell találnom valamit a memóriazavarra, mert a pinterest és a two dots is elköszönt tőlem, ez utóbbi komoly gyászfolyamat volt.

Am van memóriakártyám, de ez nem sokat jelent, mert a folyamatokhoz a telefon belső memóriát használ, ami ha kevés, akkor egyszerűen leállnak az appok. :(

Márpedig nem akarok két telefonnal rohangálni. 

Komoly problémáim vannak. Érzem én is...

Az álompasas

Ladó az elmúlt két és fél évben kb ötször húzta ki a gyufát, gyulladásig. És a legutóbbi húzásakor (szülinapom) azt gondoltam, hogy ennyi, vége, ez túl megy minden határon. És ez minden gyufahúzkodásnál így van, ezt érzem, hogy finito, befejeztük, nekem erre nincs szükségem!

Aztán.

Aztán, amikor alaposan kifájtam mindenem, elgyászoltam őt és magamat, akkor elkezdünk beszélgetni, és kiderül, hogy orbitális félreértés történt, és amennyire hibásak vagyunk mindketten, úgy nem hibáztatható egyikünk sem.

Én olyan vagyok, aki ha ideges, felrobban, ha nem mondhatja a magáét, így simán előfordul velem, hogy mérgemben mondok olyat, amit normáis esetben nem mondanék, de mit csináljak, ha egyszer ilyen a személyiségem?

Na és hát a két és fél év alatt sosem kiabálhattam (személyiségemnek megfelelően), mert Ladó folyton azzal érvelt, hogy vele eleget kiabált az exe. Legutóbb viszont, nem érdekelt az érve, nem érdekelt semmi, az sem, ha itt a vég, mert annyira iszonyúan felmérgelt, megbántott és cserbenhagyott, hogy azt csak az tudja, aki jelen volt.

És akkor, miközben hallgatta, hogy sírva kiabálok vele, és üvöltöm, hogy nem érdekel, hogy veled nem lehet kiabálni, nekem kiabálnom kell!!! akkor azt mondta: "igazad van. Azt hittem, a szerelem olyan, hogy nincs kiabálás, de tévedtem, mert minden csak olyan lehet, amilyenek mi vagyunk."

Akkor elnémultam ettől. És azóta is ezen rágódom. Minden csak olyan lehet, amilyenek vagyunk.

És ma az volt, hogy reggel kilenckor ágyba hozta a kávém. Megsétáltattuk a blökit, majd tizenegykor visszaaludtam. Fél kettőkor pedig azzal ébresztett, hogy főzött ebédet, legyek szíves asztalhoz fáradni, mert lassacskán készülődnöm kell dolgozni.

Isteni levest és vad (zab)tejszínes gombapörit készített, céklát is adott hozzá, meg a háttérben a Peer Gynt szólt halkan, és akkor megint nem értettem, hogy néha ez az Isten Lába, hogy tud megzavarodni?

Hát sehogy. Mi ilyenek vagyunk.

Jó azoknak, akik nem bántják egymást sosem. Nem tudom, hogy mi most csiszolódunk, vagy ez már mindig így lesz, vagy esetleg létezik e a regényekben leírt Tökéletesség, amikor szavak nélkül is tudják a párok, mit gondol a másik. Azt gondolom, hogy az emberi érzések olyan illékonyak, törékenyek, hogy minden szeretetben töltött pillanatért hálás vagyok.

A többi meg maga az élet.

Gyékényes képekben

Amikor elkezdtem összeválogatni a publikus, arctalan fotókat, hirtelen rádöbbentem, hogy mennyi mozzanat eltűnt a kamera szeme elől. Nem csodálkozom. 

Amint megpillantottam a wakeboard pályát, kezem, lábam bizseregni kezdett. Az utolsó gondolatom volt a telefon. Első nap sikerült a fiúkat felvennem, majd Ladót is meggyőzten az eset dokumentálásának fontosságáról. 

Később a telefon annyira eltűnt a közelből, hogy szerda magasságában már alig nyomkodtam, szombaton pedig azt vettem észre, hogy csontig le van merülve. Gondolom unalmában tette. Elvégre szabadságra mentünk.

Na, nem dumálok tovább. Az összes kép szűrőmentes, eredeti, kamera által rögzített színekkel. Sajnos, negyede az élő valóságnak.

Ez a látvány a házikóhoz tartozó miniparkolóból készült.

A "strand". A stégünk a napozóágyakkal nem lettek megörökítve. A pillanat fontosabb volt.

Buksi és a ladik. Háttérben a kifejlett Tutajos evezget.

A heti körömlakk-árnyalatom, csónakból lóbálva.

Wakeboard. A kép videóból lett kivágva. A kötelező mellény színe nem passzolt a nadrágomhoz. Ennél nagyobb gondom bár sose lenne...

Kavicsok és naplemente.

A megivott fröccsök, az Uno kártya gyűrött nullás lapjai (tudtátok, hogy nullára csapni kell?), a görögdinnyés limonádé, a búvárszemüveg mögötti varázsvilág mind mind csak az agyamban maradt felfestve.

Mivel ez egy ex-bányató, van benne egy különleges pont. Egy elfeledett vasúti töltés, ami a tó egyik szakaszán fut, kb fél kilométer hosszan. Csak csónakkal lehet felfedezni, és egy apró szigetre fut. Sínek már nincsenek rajta. Állunk a naplementében a tó közepén. Bokáig ér a víz. Feltesszük a búvárszemüvegeinket. Lépünk kettőt hármat. Harminc méter mélység. Látjuk a vízben a "falat". Kavicsokat szedegetünk belőle. Buksi döbbenten ugrálja a hasasokat a számára lábszárig érő vízből a végtelen mélységbe. A víz annyira tiszta, hogy a felkavart részek is percek alatt áttetszővé nyugszanak. Annyira nevetnem kell, amikor Buksi víz alatti részét úszni látom, hogy a felbukkanó buborékok helyére víz folyik. Nevettemben felszínre bukom, belekapaszkodom a kutyám farába, és nagyokat rúgkapálva hagyom, hogy vontasson. Ez Gyékényes.

Van egy másik varázspont. Egy hatalmas fa, aminek az egyik lombkorona-beli ágára valaki kötélhintát szerelt. A fára apró fa lépcsők vezetnek. Négy, talán öt méter magasra kell kúszni, a kötelet-fogóját okosan megfogni, belendülni messze a vízbe. Mikor a hinta visszafelé lendül, akkor pedig egyszerűen elengedni. Repülés-csobbanás. A fiúk hisztikéznek, és a jól bevállt Ladies first bullshittel etetnek. Legyen. Repülök, csobbanok. A fiúk csalódottak. Innentől kezdve nem futamodhatnak meg. Ladó elbűvöl egy repülős-fejesugrós trükkel. A lelkem kaparászik bennem. Álom a pasas. Basszus.

Azt hiszem ezt megmutatni nem nagyon lehet. Ennyi futotta a mesélésből.

?

Néha abszurd dolgokba botlom. Az érzés tudathasadásossá tesz. Mintha egy másodpercre bepillanthatnék egy másik valóságba majd vissza. 

Ma például a kb negyvenes takarítónő, vödrében wc kefével jött velem szemben a folyosón. Hipómintás pólóján pedig a következő felirat díszelgett:

It's written in the stars.

Olyan hatással volt rám, mintha fejbevert volna az említett kefével.

Kislánykorában biztosan nem azt gondolta, hogy felnőttként a vándorcirkusz klotyóját fogja sikálni. De meg van írva. 

Mit lehet itt tenni?

Erőtlen

Azt reméltem, a szabadságom alatt majd jól kialszom magam. Nem csinálok majd semmi megerőltetőt. Egy kis úszkálás, pancsolás, wakeboard, sültkrumpli és fröccs, dinnye, uno, rumikub. Slussz.

Ez mind így is lett. Viszont ezzel együtt vasárnap már nem volt erőm hazavezetni, lennhagytam az autómat Gyékényesen, és hagytam, hogy Ladó küzdjön az elemekkel.

Úgy volt, hogy a héten hétfőn és csütörtökön nyomok egy-egy éjszakát, a kettő között pedig visszamegyek az autóért, úszkálok a kutyussal. Akárhonnan nézem, ma szerda van, és én dolgozom. Valami elcsúszott. (Például, hogy tegnap éjszakából végezve nem lepihentem, hanem levonatoztunk a kuttyal, és délután négykor pedig bevállaltam, hogy ma dolgozom. Hülye vagyok-e?)

Orrvérzésig wakeboardoztam magam. Szuper volt, az első nap után talpra sem tudtam állni az izomláztól, de aztán az adrenalin elnyomta az érzést. Megérte, rengeteget fejlődtem, jöhet a körpálya.

A szállásunk egy olyan házikó volt, amely hat személyes. Saját stégje (a vízpart az ajtótól nagyjából 10 méterre), árnyékos terasza, kishajója, grillsütője, konyhája, fürdő-wcje külön. Kávéfőző-hűtő a földszinten, tv az emeleten. (Mondjuk ha ez rajtam múlik, akkor nincs bekapcsolva, de két gyerekkel voltunk.) Mindezt éjszakánként 10 ezer pezóért. Ez Gyékényes. "Mindentől messze a szívhez közel."

Reggelente Ladó kávét főzött, amit a stégre kitett napozóágyakon kortyolgattuk kómázva.

A kávé hatását tunningolva, reggeli előtt úsztunk (lebegtünk) egyet az álomtiszta, 25 fokos vízben. Emberek 50 méteres körzetben sehol. Ezt reggel kilenctől fél tízig. A teraszon aztán megreggeliztük, kb 11ig. Ezután a nagy melegre való tekintettel felvettük a pipás búvárszemüvegeinket, békatalpainkat, és becsobbantunk megnézni a kishalakat. 

Tőlünk tíz perc sétára volt a wakeboard pálya. Ebéd előtt ott tornáztattuk izmainkat. A kutyuson az egy hét alatt talán kétszer volt póráz. Az ott nyaralók is vagy kutyával voltak, vagy kutyabarátok. Egyszer sem szólt ránk senki, hogy a kutya ugyanabban a vízben úszkál, mint a két éves kislány. Buksinak egyébként hatalmas rajongótábora lett. A búvárkodó kutya, aki kavicsokat hoz fel a víz alól, mármá r cirkuszi mutatványba ment. Sem mi, sem Buksi nem bánta, ha idegenek dobálnak neki labdát, faágat, kavicsot.

Azért nem volt minden fenékig habostorta. A gyerekek rendesen kiszívtak minket. Meg is egyeztünk, hogy jövőre csak a kutyát visszük. Hát így.

Nem fogok itt ömlengeni Gyékényes nagyszerűségéről, mert egyrészt a legtöbb embernek horror messze van, másrészt nem mindenkinek igénye az a nihil, embermentes környezet, ami itt van. Ráadásul, mivel maradtunk egy plusz éjszakát, belefutottunk egy olyan ajánlatba, aki A KUTYA MIATT 20 ezer pezetát akart elkérni egy éjszakáért. (Na jó. Igazából mi sem szóltunk előre, hogy lesz, és én leléptem, mire visszaadtuk a kecót, de mivel kitakarítotunk magunk után, szerintem ez így korrekt volt. Tehát szar emberrel szerintem itt is lehet találkozni.) Sokadik "ellenpont", hogy szerencsénk volt a 40 fok meleggel. A víz 25 fokos volt, míg tavaly csak 21, helyenként 30 méter mély. Szóval az úszni nemtudó embereket ez elriaszthatja, habár én is sokat lógtam a Ferdinándnak elnevezett felnőtteknek gyártott úszószivacs társaságában. (Ja, van búvárbázis, kalandorok profi búvárokkal merülhetnek.)

Tehát az én igényeimnek ennél tökéletesebb helyet nem tudok. Ha gazdag leszek, lesz ott saját nyaralóm. Egyszer. Ha. Gazdag. Leszek.

Ígérem hozok képeket is. De most semmi erőm válogatni, töltögetni. Majd otthon.