Az elveszett és meglett kulcsok világnapja van.
Amúgy nem történik semmi.
Az érzés olyan, mintha nem lennének barátaim. Szépen, egyesével veszítem el őket, távolodik mindenki, egy közülük - a legfontosabb - már el is tűnt, évekkel ezelőtt.
Tehettem volna ellene, hogy ne így legyen, de ő is tehetett volna. Így viszont csak néztük egymás távolodó hajóját. Annyira eltűnt, hogy ma belesajdult a szivem szemem a látóhatár hasztalan bámulásába. Már pontnak sem látszik.
Gondolom mással is megtörténik néha.
szerintem mindenki ezt érzi időnként, nekem ez szokott eszembe jutni olyankor:
VálaszTörlés"Fodor Ákos: A KIBELEZETT PLÜSSNYÚL ÜVEGSZEME TOMPÁN CSILLAN
Kértél. Megkaptál.
Megnézted: mi van bennem.
– Mi már nem játszunk?"
de persze ott van a "jó" része, hogy ha bármikor felhívnád, szerintem ugyanúgy tudnátok beszélgetni, mint amikor együtt éltetek. és hogy jöttek új emberek azóta az életedbe, és jönnek is majd mindig.. de persze, ettől még ugyanúgy tud fájni, amikor az ember barátsága már "nem kell" a másiknak.
megtortenik... a multkoriban - sok ev utan - kuldtem egy szuletesnapi udvozlest es meg annyit, hogy hianyzik. az udvozletet megkoszonte, a tobbire nem valaszolt. nem fordul vissza a hajo.
VálaszTörlésMi sem írunk már szülinapra sem. Néha egy-egy üres "mi van veled" - "semmi".... ha tényleg gömb a Föld, talán szembejön egyszer, ha körbehajóztuk széltében, hosszában. Ha nem, akkor mindegy.
Törlés