Úgy repülnek a napok, hogy döbbenten vettem észre tegnap, hogy a "majd holnap" blogolokbol ez lett. Mondjuk amiatt jobban zavar, hogy lemaradtam a többi blog olvasásával. Ettől egyik szemem sír (hogy lemaradtam pillanatokról), a mádik nevet (hogy van mit olvasnom).
Érzelmi lenyomatként csak annyit írnék ide, hogy a világ legnagyobb csodájának tartom, ha egy ember megszeret egy másik embert. Ugyanakkor a világ legnagyobb kihívásának tartom, ha ezt a szeretet-állapotot fenn tudja tartani az élet minden szarságával együtt.
Fizikai síkon épp dögrováson vagyok, begyulladt a mandulám. Jó, hát közel sem azt az állapotot élem meg, mint Eszti, de azért kellőképpen rossz így dolgozni.
Túl vagyunk végre a mikulásos céges történeten is. Ha minden jól megy, a bábszínházat nem erőltetjük tovább.
Kicsit rosszul érzem magam a bőrömben, hogy elhanyagoltam a barátnőimet, de egy nagyon húzós érzelmi trip van a hátam mögött. Közben kell(ene) tervezni a Kertet, meg minden ezzel járó ügyet, de annyira ki vagyok merülve, hogy esélyem sincs a földi dolgokra energiát fektetni. Nem baj, majd karácsony után pihenek.
... az előbb pedig láttam egy hullócsillagot. A kívánságot elajándékoztam. Szerintem ez azt mutatja, hogy amúgy jól vagyok.
Neeee, nem tehetik ezt a manduláid! Ezúton üzenem nekik, hogy ha nem hagyják abba a rendetlenkedést most azonnal, elküldöm nekik postán az enyéim maradványait elrettentésül!!!
VálaszTörlés