2017. december 25., hétfő

Wish

Kedveseim,

Kívánok Nektek békés bejglit, boldog pillanatokat, jókedvet, szeretetet.

2017. december 23., szombat

Indokolt csend

Ha nem tudsz jót mondani, ne mondj semmit. Ezért hallgatok.

Visszaestem a betegséggel, voltam egy hetet táppénzen (milyen hülye szó ez??), tegnapelőtt visszajöttem dolgozni, és ma megint nem vagyok jól, fáj a mellkasom, torkom, fejem.

Biztosan van lelki háttere is, erről most nem nagyon van kedvem írni. Vagyis inkább nincs.

Azért olvasgatlak benneteket. <3

2017. december 13., szerda

Napok

Említettem, hogy begyulladtak a manduláim. Valójában eléggé megfáztam, lázam is volt, soksok köhögés, átalvatlan éjszaka.

Hétfőn voltam orvosnál is, mert vasárnap éjszaka nem tudtam dolgozni, de kb lehurrogott, hogy nincs nekem semmi bajom, így ma jöttem dolgozni. Végülis a nehezén túl vagyok...

Reméltem, hogy amíg beteg vagyok lesz időm blogolni, képeket feltenni, mesélni a kimaradt hetekről, de egyszerűen semmire nincs időm.

Ez a mostani is munkából lopott.

Pedig olyan van, hogy Buksinak megérkezett a cipője, és nem szereti, és "kézenállva" megy le benne a lépcsőn, a hátsó lábai nem érintik a földet. Viccesen fest, az is vicces, ahogyan "csoszog" benne, de annyi kosztól kíméli a lakást, hogy 100%-osan megérte.
Aztán van olyan is, hogy Soma azért akar beteg lenni (és ki is köhögi a tüdejét a hitelesség kedvéért), hogy velem alhasson.
Meg olyan is van, hogy mindenféle oldalról (Ladó, kollégák, főnök) el vagyok halmozva extra figyelemmel. Ladó ápolt, etetett, itatott a hétvégén. Munkahelyi oldalról meg csokikat és ebédet kapok, kávét és jó szót.

Negatív, hogy a kisautóm a végét járja, kilyukadt valahol alul, beázik az anyósülés alatt (centi vastagon áll benne a víz). Meg kellene javíttatni, eladni (úgy biztos nem adom el, hogy eltitkolom, hogy baja van, de ha baja van, nem adnak érte annyit, de ha megcsináltatom, el tudom e adni annyival többért...?). Újat kellene venni (extra kiadás), osztrák rendszámosat (atyaúristenextra kiadás), mert megint cseszegetnek a rendőrök. (Ja, exnejnek most épp rendőr a hapsija, de biztos nincs összefüggés....) Közben kellene intézni a földet, hogy lehessen indítani a Kertet februárban. A tennivalók megesznek, túl gyerek, tapasztalatlan és lusta kicsi vagyok ehhez...

Minden elmúlik egyszer. Gondolom ezek is.


2017. december 9., szombat

Buksi szerelme

Tudjátok, az én kutyám lustaságban éppen olyan, mint én. Ameddig teheti, nem kel fel a vackáról, sőt, olyan is van, hogy kifejezetten morcos, ha villanyt kapcsolok, mikor még ő aludna.

A cirkusz miatt gyakran előfordul, hogy hajnaban kell kelnem - 3kor, 4kor, változó -, és ilyenkor van olyan, hogy Buksit nem tudom kirángatni dolgotvégezni, csak szigorral. Többször megtörtént már, hogy nagy közös összebújásból kellett felkelnem, ő pedig az első tíz percben úgy tett, mintha halott lenne, vagy legalábbis nem érzékelné, hogy a szunyának vége. Tíz perc után viszont dühösen felpattant, kirohant a nappaliba a kanapéra, befordult a "fal" felé, és többet azon a reggelen nem állt szóba velem. Hogy fokozzam a lustaságáról alkotott képet, elmondom azt is, hogy néha szó szerint kitoloncol a lakásból, csak menjek már, ő meg had aludjon tovább. Az esős napokon pedig teljesen leállítja az emésztését, inni se iszik, ki ne vigyem őt az ítéletidőben.

Hát így.

Ma reggel is duzzogott a kuckójában, fal felé fordult, méltatlankodó morgással jelezte, hogy nem tetszik neki a 4.10-es ébredés.

Ladónál aludtunk, az éjjel havazott, a lakás eléggé lehűlt, így bekapcsoltam a kandallót, legyen meleg, mire elkezdődik nekik a szombat. Kettőt fordultam, és legnagyobb ámulatomra azt kellett látnom, hogy Buksikutya felkelt azért, hogy bámulja a tüzet. Engem csak egyetlen hosszú pillantásra méltatott, amivel azt sugározta hogy "esetleg idehozhatnád az ágyamat..."

2017. december 8., péntek

Visszatérek

Úgy repülnek a napok, hogy döbbenten vettem észre tegnap, hogy a "majd holnap" blogolokbol ez lett. Mondjuk amiatt jobban zavar, hogy lemaradtam a többi blog olvasásával. Ettől egyik szemem sír (hogy lemaradtam pillanatokról), a mádik nevet (hogy van mit olvasnom).

Érzelmi lenyomatként csak annyit írnék ide, hogy a világ legnagyobb csodájának tartom, ha egy ember megszeret egy másik embert. Ugyanakkor a világ legnagyobb kihívásának tartom, ha ezt a szeretet-állapotot fenn tudja tartani az élet minden szarságával együtt.

Fizikai síkon épp dögrováson vagyok, begyulladt a mandulám. Jó, hát közel sem azt az állapotot élem meg, mint Eszti, de azért kellőképpen rossz így dolgozni. 

Túl vagyunk végre a mikulásos céges történeten is. Ha minden jól megy, a bábszínházat nem erőltetjük tovább.

Kicsit rosszul érzem magam a bőrömben, hogy elhanyagoltam a barátnőimet, de egy nagyon húzós érzelmi trip van a hátam mögött. Közben kell(ene) tervezni a Kertet, meg minden ezzel járó ügyet, de annyira ki vagyok merülve, hogy esélyem sincs a földi dolgokra energiát fektetni. Nem baj, majd karácsony után pihenek.

... az előbb pedig láttam egy hullócsillagot. A kívánságot elajándékoztam. Szerintem ez azt mutatja, hogy amúgy jól vagyok.

2017. november 24., péntek

Bábszínház

Szerintem tavasszal írtam róla, hogy néhány kollégámmal összedugtuk a fejünket, hogy a céges kölköknek mikuláskor, farsangkor és húsvétkor rendezzünk egy kis gyerekprogramot. Akkor még csak színjátszókör keretében adtunk elő meséket, 10-15 perces kis darabban. A gyerekek nagyon élvezték, az előadás után pedig volt nekik kézműveskedés és mindenféle foglalkoztató játékok. És igen, mindezt ingyen, hobbiból, minimális céges támogatással (pl. mikuláskor kaptunk csokit, hogy osszuk ki a gyerekeknek, meg színezőt).

Húsvétra már olyan sikerünk volt, hogy megkeresett minket a cég marketing vezetője, hogy esetleg menjünk nagy, céges rendezvényre is, céges majálisra, ezúttal fizetett munkanapként elszámolva. A csapatból hárman mondtuk, hogy nekünk oké, a többiek nem paktálnak az ördöggel. Hárman viszont nem tudunk élőszereplős előadást rittyenteni, így jött az ötlet, hogy akkor legyen bábszínház.

Vért izzadtunk, a Lúdas Matyit adtuk elő, SK bábokkal. Mi írtuk át a szöveget, rajzoltuk a hátteret, magoltunk, próbáltunk. Anyagilag megérte, hozzánkvágtak egy halom Böskét, érzelmileg nem érte meg, rászerveztek a helyszínre egy arcfestést, ahol a gyerekek tülekedtek, zajongtak, nem figyeltek ránk. Kudarcnak éltük meg mindannyian, de a cégnek mindegy volt, elmondhatta magáról, hogy volt bábszínház is.


Most jön a Mikulás. És a történet ugyanez. Készülünk, bábokkal, mesével, kézműveskedéssel.* Viszont annyira belémégett a tavaszi csalódás, hogy eléggé kétkedve fogadom a kockacukrot. Pedig azért az ünnepekkor nagyon jól jön az a sok kajautalvány, és ilyen könnyű nyolc órás munkabérem sem adódik mindig.

Kimentem kipróbálni a Buksin a macskabábot. Buksi kicsóválta magát a testéből örömében. Ezt pozitív visszacsatolásként értelmezem.

*maradt azért a hobbi szerű, élőszereplős előadás is. Az töretlenül móka és  pálinkaivás kacagás. Szeretjük is is mindannyian, csak a bábszínház ilyen mostohagyerek. Kár érte.