2017. július 17., hétfő

Nyári megfázás

Ez én vagyok ma, a munkahelyemen.


Tegnap kivittük Somát a strandra, nagyon akart menni, én viszont annyira fáztam, hogy amíg a törölközők szárazak voltak, azokkal takaróztam.
Ladó megpróbált kérni nekem forraltbort, de persze, a büfés csak nevetett. Jó vicc. Fröccsöt kértem, Ladó aperol spritzet, de cseréltünk, mert a másik itala mindig zöldebb...

A héten még dolgozom egy napot, aztán szabi, jönnek a lányok szülinapozni, kutyázni. Hetek óta ezt várom. 

2017. július 16., vasárnap

Rémálom

Álmomban Buksikutyát megölték. Egy bácsival együtt. Tehetetlenül nyomkodtam a telefonomat, hogy kit hívjak, ki tud hamarabb segíteni.

A közeli hozzánktartozó hirtelen halálakor érezzük azt, hogy még biztosan él, még meg lehet menteni. Balesetkor, hogy ez valami rossz vicc. Hogy "más bolondul meg mi meg sosem". Tényleg, hajtogattam, hogy még él, még túlélheti, még semmi sem bizonyos.

Az a szörnyű, hogy ebben az álomban mielőtt megtaláltuk Buksi testét(ami szőr fed!*), Ladóval veszekedtünk, üvöltve, mint a cigányok. Álmomban tudtam, hogy nem szeret. (Amúgy a két kritikus témát kivéve sosem veszekszünk, és akkor sem veszekedés, hanem vita, vagy mélységes sértődés, ezért triplán érthetetlen szörnyű álom.)

Szerencsére keltett az ébresztőm, mert mi mást csinálnék szombat éjjel, mint a dolgozás. Huhh, dejó.

Különben nagyon megfáztam, van némi lázam, torokfájással és orrdugulással. Az a tévképzetem van, hogy pótolhatatlan vagyok a munkahelyemen.

* Utazás közben Somával gyakran barkóbázunk. Az ő unokatestvére 7 éves és minden játéknál az a legelső kérdése, hogy szőőr fedi a tessstéét? irtócuki hangsúllyal, függetlenül attól, hogy élőlény vagy tárgy a gondolat. Emiatt Buksi teste ha szóba kerül, mindig hozzátesszük ezt, ügyelve a hangsúlyra. Mondjuk leírva ez nem olyan vicces, de mindegy. :)

2017. július 15., szombat

Mellbevágó

Egy kis titok: sokkal több blogot olvasgatok, mint ami oldalt ki van linkelve. 

Szeretek zugolvasó lenni, nagyon szeretem az összes bloggert, titokban drukkolok mindenki életének, és szomorkodom velük, amikor ők szomorkodnak. Az utóbbi időben meg-megszólalok, de van nekem egy komplexusom, ami olyan érzés, mint amikor novellát ír az ember. Hogy jövök én ehhez? Hogy jövök ahhoz, hogy idegeneknek belekotyogjak az életébe? Ezért többnyire tényleg csak akkor mukkanok meg, amikor valamiért már nem bírom tovább a kuksolást. (Ugyanitt: sosem kommentelek név nélkül, szerintem ez egyrészt unfair, másrészt a véleményemet mindig vállalom, hogy az enyém, sokadjára pedig azt vallom, hogy ha az ember nem tud építő jelleggel hozzászólni egy idegenhez, akkor jobb, ha hallgat. Nyilván kivétel az, ha valakit ismerek, és csak azért kommentelek egy szivecskét, hogy tudja, hogy mindig vele vagyok, támogatom. (Zárójel a zárójelben: most majd biztos kapok névtelen kommentelést grrrr.))

Emiatt úgy gondoltam nem fogok írni Kicsiről. Hallgatni fogok, csendben emésztgetem ami történt. Titokban megkönnyezve az ismeretlen lányt, akivel ugyanabban a mokaszinban sétál(t)unk.

De nem bírok hallgatni. Ma olyan dolog történt velem, hogy szívszaggatóan zokogtam, és arra gondoltam, hogy hiába érkeztem válaszúthoz, nem tudok választani. Ki kell írnom.

Ami velem történt, csak annyi, hogy Soma nálunk járt, és az apukája szerint jó ötlet, kicsikori képeket keresgetni róla a google drive-ján. Egy ponton nem bírtam tovább, kivittem a Buksit, aztán pedig csak rázott a zokogás. A gyerek miatt, a lehetőség miatt, Kicsi miatt és azok miatt, akiknek nem lehet még gyereke, mindegy, hogy milyen okok miatt. Ladó későn vette észre, hogy mi történik, hiába ringatott az ölében hosszan, utána azért csak megkaptam, hogy önző vagyok, hogy ilyenen megsértődöm, a fene se gondolta, hogy nekem ez fáj. Ha a fene nem is, neki azért gondolnia kellett volna.

Ami miatt ezt most írom, hogy Kicsi balesete iszonyúan megrázott. Amit életében utoljára leírt, az mégjobban. Mintha én írtam volna ezeket 12 évvel idősebben. Ladóval 12 év van köztünk, és azért nem akar gyereket, mert már van, és már ehhez ő öreg. De szerelmes vagyok. Akkor is, ha nem gondolja, hogy engem megbánt azzal, ha a régi életéből mutogat képeket. És nyilván, ha nem szeretném, akkor se lenne indok, a "semmire sem garancia, hogy mással jobb lesz". Ezt most csak azért írom ide, mert szerintem mindegy, hogy az ember 40 vagy 28 éves, ha szeret valakit, akkor szereti, mindegy, hogy hány bókot kap naponta, vagy lehetne mással is. 

Azért vagyok vele és nem mással, mert szeretem. 

De vajon mennyi véletlen bántás (vagy a saját önzésem?) vezet el oda, hogy az ember _tényleg_ kilép egy ilyen kapcsolatból? 

Nagyon sokáig azt hittem, hogy a szeretet az az erő, ami megold mindent. Depressziót, betegséget, konfliktusokat. Kezdem azt érezni, hogy a szeretet egy illúzió, amit mindenki egyénlieg érez, és nem old meg semmit.

Megint Dömdödömnek lesz igaza.

Jönnek jobb napok.

2017. július 14., péntek

Jut eszembe

Valamit mondani akarnak nekem ezek a virágok.
Hónapokkal ezelőtt ezt fotóztam:


Egy cigi közben szúrtam ki. Nem dohányzom, de az egy olyan nap, hét, hónap volt. Ha akkor nem gyújtok rá, nem veszem észre a kis lázadót.

Az előző posztban pedig a kihaltak között kékellő hibiszkusz petúnia. Ő mai fotó, azon gondolkodtam, mitől annyira ismerős ez a jelenet. Aztán ugye, a telefonom megmutatta.

Vajon, mit akarnak?

Vá(lo)g(at)ás nélkül

Amerikai hetek (napok?) vannak a lidlben. Jelly beans

Ezek meg annyira cukik, csak tudnám, hova tegyem őket, ahol biztonságban vannak?

Buksiszerelmem

.

Ez meg??

2017. július 12., szerda

Ilcsi és a burkolók tragédiája

Tegnap voltam kozmetikusnál. Régóta szemezek az Ilcsi termékekkel, van egy munkatársam, aki saját maga készít natúr kozmetikumokat, és vele beszélgetve jutottam odáig, hogy nekem most már marhára kell egy kis törődés, így testi szinten is.

A gugli segítségével találtam egy Ilcsi kozmetikát, ami mindössze húsz percre van tőlem kocsival. Tegnap végre el is jutottam.

Mit mondjak? Fantasztikus volt, nem értem, miért nem mentem már sokkal sokkal hamarabb. Féltem, hogy majd nagyon fájni fog a bőröm, meg, hogy két napig ultrapiros arccal kell majd mászkálnom. Tévedtem.
Olyan volt, mint egy komplett wellness hétvége, két órába sűrítve.

Kérdezte a hölgy, hogy mit szeretnék? Azt feleltem, hogy szép szeretnék lenni. Erre meg azt kérdezte, hogy akkor rá bízom e magam. Rá bíztam.

Becsuktam a szemem. Hagytam, hogy varázsoljon.

Két órával később a tükörből egy kipihent, karikátlanszemű nő nézett rám. Kaptam szempilla és szemöldökfestést (hennával), ami szépen kihangsúlyozza a tekintetem. Extra jól áll a zöld szememhez, ugyhogy most nagyon elégedett vagyok magammal. Olyan természetesen hat, mintha ki lennék sminkelve, de mégse, de mégis, denem, mert mégse. Értitek.

És kaptam szép mentaszínű bőrradírt. És megígértem magamnak, hogy ezt jövő hónapban pms idején is megismétlem.

Az élet amúgy nem kényeztet. Ha épp nem szakítok zakkantságomban, akkor adja máshonnan a taslit, nehogy elkényelmesedjek.

Meséltem, hogy kaptam lakást a munkahelyemtől. Meséltem, hogy kifestettem. Azt nem tudom, meséltem-e, de szeretnék normális járólapot tenni bele, mert sajnos nagyon szocreál. És hiába, nem az enyém, hiába, csak öt évre kaptam, én egy ilyen picsa vagyok, akinek igénye van arra, hogy ha felmos, akkor érezze a tisztaságot. Mert most kvázi olyan, hogy hiába takarítok, egyfolytában az az érzésem, hogy retek van. Még így, festés után is.

Ladó elkezdte lerakni a lapot a konyhámban. Csak ugye szakítottunk. Most ugye kibékültünk, de ettől még az a nagy igazság, hogy egyáltalán nincs ideje és energiája befejezni a folyosót, fürdőt, wc-t. (Mondjuk a rohadt wc még kifestve sincs.)

Na, kisokos Adél, hívott egy burkolót. A burkoló nagyon precíznek tűnt, mondta, hogy csak július második hetétől ér rá, de ő azt mondja, hogy ezt fel kell verni, és le kell betonozni, mert ő ilyen kontár munkához nem adja a nevét. De ne ijedjek meg, max 15 ezerrel lehet több, az egész anyagostul kb 50 ezer forint lesz. Két három nap, semmiség ez a 15 négyzetméter.

Ugye, ha az ember nő milyen nehéz az élete? Természetesen leokéztam a dolgot, én nem értek hozzá, de ha így kell, akkor legyen így!

Tegnap jött ám a kőműves is, a burkoló haverja, hogy megnézze, mit is kell itt tenni. Jójó, pénteken megcsináljuk. De mennyi lesz? Ó, majd kiszámolom, de nem lesz sok, hát ez az egész nem sok! Az anyag szerintem egy 20asból megvan.

Nyeltem egyet, mert ugye ez alapból nem innen indult, de hát, mint említettem volt, én nem értek hozzá.

Ma délben hívott, hogy akkor kiszámolta, és akkor a betonozás, meg, hogy felverik, meg elszállítják a sittet, hát az olyan 80 ezer forint körül lesz. Emeleti lakás, meg hát cipekedni is ugye...

Na azt már nem! A járólapot, fugát, csemperagasztót, kiskutyafülét megvettem, de hogy CSAK a betonozás ennyi, és akkor a burkoló még ide be se tette a lábát. Biztos, hogy nem!! (És különben is! Wakeboardozni szeretnék. Meg egy próbamerülést, rendes búvárfelszereléssel! És ha meghalok úgy, hogy ezeket még ki se próbáltam? .... említettem fent, hogy egy picsa vagyok, hát most tehetünk elé egy hülye jelzőt is.)

Megköszöntem szépen a fáradozásait, de nemet mondtam. Sokkal könnyebben, mint valaha. Hívtam a burkolót. Neki is nemet mondtam. Más lenne a helyzet, ha saját lakásról lenne szó, de könyörgöm, ezt nekem nem téríti vissza senki! Soha!

Aztán sírtam egy órát a kifugázatlan konyhaszekrénytelen üres konyhámban, ami már úgy van egy hónapja.

Aztán Ladó megígérte, hogy pénteken kifugázza a konyhámat, szombaton pedig bepakoljuk a konyhaszekrényemet. De én már csak akkor hiszem el, ha tényleg készen lesz. A lakás többi részére meg majd kitalálok valamit. Vagy valakit. Vagy úgy marad, és veszek egy házat hitelre, hogy aztán jó húsz évre elfelejthessem a wakeboardot és a búvárkodást, de a síelést is.

Amúgy lehiggadva arra jutottam, hogy annyira nyilvánvaló átbaszás ez. 15 nm 80 ezer forint? Ugyanaz, mint amikor a kisautó volt szervizben. Ez a kiscsaj semmihez se ért, nyugodtan át lehet vágni! Bezzeg ha Ladó intézte volna. Csakhogy Ladó úgy van, hogy nincs. Szerencsémre nemcsak hülye picsa vagyok, de legalább kapcsolatfüggő is.

Ja, meg szép!!

2017. július 11., kedd

Bikinivadászat amorfoknak

Ja, nem is vagyok amorf, hiszen nekem balettáncos alkatom van.

Az van, hogy oké, hogy 156 centi vagyok, és oké, hogy 42 kg, de nem lehetne, hogy még ennél is laposabb has, és egy picit kerekebb fenék? Tudom, tessek célirányosan edzeni. Egyszer fogok is, csak tavasszal költöztünk, nyáron meleg van... Biztos lesz valami ősszel is, majd akkor is írok erről.

Szóval az a szomorlatos helyzet van, hogy tök nagy cicijeim vannak, és teljesen nulla fenekem, és ilyen alakra nincs egységes bikinigyártás. Vagy biztosan van, csak itt vidéken elérhetetlen. Marad a Decathlon, ahol kedvemre válogathatok a méretek között.

De kérem, az S-es bugyik nagyok, és az XS-esekből már csak olyan maradt, ami az én ízlésvilágomban a bűnronda jelzőt kapja. Ja! Majd elfelejtettem! Plusz elvárásom, hogy (mivel kezdő, de igen lelkes) wakeboardos lettem tavaly, kellene nadrág is, ami színben passzol, mert a bugyi egy-egy becsapódáskor vagy tangává változik, vagy pedig vészesen eltávolodik a testemtől. Tehát extrém igényeim vannak, én belátom. Nem is megyek az eladók nyakára a bajommal. Válogatok serényen, telepakolom a kosarat különféle méretekkel és színekkel. De jajj! A nadrágok XS-es méretei is lógnak!!

Egy órája bolyongok a bikini-fal és a próbafülke között, adom lejjebb az igényeimet. Hogy pl nem baj, ha pink, de legalább álljon jól!

Találok egy felsőt, tökéletes szabással, pink szegélyjel, kék mintázattal, de persze a bugyi nagy, a gatya lóg. 

Kezdem feladni, mikor arra gondolok, hogy ideje benézni a gyerekrészlegre, hátha találok színben passzoló alsót.

És lám!

A gatya pinksége pontosan ugyanaz, jézusom UGYANAZ, mint a felsőnek! Bedobok hármat, 12, 14 és 16 évesekre ajánlottakat.

Mielőtt sikoltoznék az örömtől, eszembe jut, hogy bugyi is kell, mert nem akarok rövidgatyában napozni, de a régi bikinim már nagyon nem az igazi. Ugyhogy nem adom fel.

A gyerek részlegen nem lehet külön bugyit venni, de találok megint olyan kupacot, amiből kiviláglik az áhított szín. Az első darab, ami a kezembe akad, 5 éveseknek van, labdába gyúrható, alsó-felső, két részes, nyilvánvalóan csak egyben megvehető. Túrok, mint egy eszelős. Találok 16 és 14 évesre valót. Na ekkor már majdnem sikítok az örömtől.

A próbafülkében az derül ki, hogy nadrágból a 16 évesekre gyártott jó rám, bugyiból ez nagy, abból a 14 éveseké. (Ja, a felsőm C-s.)

Hurrá, mehetünk nyaralni, hurrá, wakeboardozhatok amíg az izmaim engedik! (Tavaly másfél óra után, két napig alig tudtam járni, pedig "csak" egy kis has és karizom kell.)

Nagy árat fizettem. Nem pénzben. A sok próbálgatásban a fülkében maradt a vezetős napszemüvegem, ami fél óra múlva már nem volt ott. Akkor mindegy.

(Hahh, most tudtam meg, a Decathlon honlapjáról, hogy ez a szín nem is pink, hanem korallpiros. Mondjuk, gyanús volt!)